Ma reggel is előkészítettem a terepet a leckéhez, majd reggeli után kimentünk a Jamuna partjára összeszedni a szemetet. A mai program egy maha-takarítás volt, egy egész hosszú partszakaszt megtisztítunk a műanyagtól. Az egyik legnagyobb probléma Vrindávanban, hogy az emberek szétdobálják a szemetet, főleg műanyagot, ami természetesen a vízbe is bekerül. De van egy másik probléma, nevezetesen, hogy tisztítatlanul vezetik a szennyvizet a Jamunába, ami majd visszakerül az ivóvízbe hozzájuk. Úgy látszik ilyeneken nem gondolkodnak. Delhinél is ez a probléma, tisztítatlan szennyvíz kerül a Jamunába, ott ráadásul tizenöt-millió ember él, ezt azt hiszem el tudjuk képzelni, mit jelenthet.
Elkezdtük a szemétszedést, és pillanatok alatt megteltek a zsákok. Nagyjából két és fél óra alatt értünk végig a parton, és ezalatt megtelt tizenöt-húsz zsák. A zsákokat otthagytuk a parton, amiket egy riksás szedett össze utánunk. Ő a Friend of Vrindavan alkalmazottja. Nekem sikerült belemennem papuccsal a sárba, amibe belesüppedtem térdig, és alig tudtam kimászni, de a papucsomat elnyelte a dagonya. Legalább olcsó papucs volt. :-)
Ebéd után ledőltem pár órára, mert eléggé kimerített az elmúlt néhány nap. És másnap majd ki is derül, miért is voltam ennyire gyenge. De visszatérve, ebéd után elmentünk a Krisna-Balarám ISKCON templomba. Riksával mentünk odáig, ami nem volt egy könnyú túra. Igazából a riksások számomra nagy élmépny volt. Mondjuk nem midnegyikük rendes, van aki olyan árat mond, amitől egyből elmegy a kedvem riksára pattani, de vannak jófejek is. Nem semmi, hogy képesek 250-300 kilogrammot szállítani, és ráadásul nagyon gyorsan. Egyébként némelyik riksás nagyon szerencsés, ugyanis van olyan, aki naponta több ezerszer, vagy akár tízezerszer mondja ki hogy: „Rádhé, Rádhé”. Mindezt azért, mert nem mindenkinek van csengője, ezért így „dudálnak”. Rádhé, Rádhé. :-)
Szóval a Krisna-Balarám templom csodálatos. A bejárat után egyből balra van Prabhupád szamádija és emlékhelye, egyenesen a templom, jobbra pedig midnenféle standok. Egészen hátul található Prabhupád dolgozószobája és lakhelye, ami most emlékhelyként üzemel. A templom csodálatos, elképesztően szép minden és hatalmas. A legszebbek természetesen a kegyszobrok, amelyek tényleg elragadóak. Hozzájuk foghatót én még nem nagyon láttam (igaz, nem voltam még ISKCON templomban sem eddig). Tele volt bhaktával a templom, pedig még csak délután volt. Gurudévvel elmentünk egy hátsó részre, ahol volt egy kis medence. Ez volt Prabhupád kedvenc helye, itt szokott üldögélni. Gurudév beszélt Prabhupád életéről, hogy mennyit dolgozott azért, hogy mi most itt lehessünk és még sok mindenről. Aztán sajnos el kellett mennie egy iskola megnyitójára, ahova már előtte meghívták, így csak rövid ideig tudtuk élvezni Gurudév társaságát itt.
Ezután mindenki mondott valamit Prabhupádról, majd mi körbenéztünk, és megcsodáltuk Prabhupád lakhelyét. Ezután elmentünk artira, bevallom, ennyi bhaktát szerintem így együtt még nem láttam, talán csak a Ratha Yatra-n. És nem csak hogy sokan voltak, hanem lelkesek is, nagyon odaadóak voltak. Elképesztő látvány volt, de mivel nem rajongok a tömegekért, nem is maradtam túl sokáig. Elnéztünk hátrafelé, és megtaláltuk az éttermet. Ez mint kiderült, az olcsóbbik étterem volt, de itt is nagyon finoman főztek. Mindenki rendelt valami finomat, megettük, majd lassan elszállingóztunk, vissza Vrinda Kundzsba. Van még pékségük is, külön édességes stand, meg még több stand is ahol más ételeket lehet kapni. A könyvesboltjuk is elképesztő, rengeteg könyvet lehet kapni. Visszafelé megpróbáltunk riksával menni, de mindenki 100-200 rúpiáért akart csak volna elvinni. Ezt meg nem akartuk elfogadni, mert az ideút csak 40 rúpia volt. Így gyalogoltunk egy kicsit, amíg nem találtunk olyat, aki elvitt 40 rúpiáért. Egyébként itt már éreztem, hogy nagyon gynge vagyok, és holnap ki is derül majd, hogy miért. Éjszaka éreztem is, hogy belázasodtam.
