Elérkezett végre a nagy nap! Már nincs más hátra, csak felszállni az Indiába tartó repülőre, és már ott is vagyok Rádha és Krisna kedvteléseinek helyszínén. Már nagyon vártam ezt a napot, hetek óta vágtam a centit, de az idő nagyon lassan telt. Igazából már évek óta vágytam arra, hogy eljussak Indiába, és most annyira szerencsés voltam, hogy sikerült Krisna, Guru és a bhakták kegyéből. Nagy köszönet Govinda Kumárnak, a templom-elnökünknek, aki megvette a jegyemet és segített mindenben.

Tulajdonképpen nagyon sok jót és még több rosszat hallottam Indiáról eddig, ám most eljött az idő, hogy saját kézből tapasztaljam meg, mi is a valóság. Reggel 9 óra 30 perckor indultunk az asramból, és 10 óra 30 perc körül már a reptéren voltunk. Becsekkoltam, elbúcsúztam Govinda Kumártól, majd átestem a biztonsági ellenőrzésen. A gép 12 óra 15 perckor szállt fel, körülbelül 2 óra múlva Helsinkiben szálltam át pár óra várakozás után a Delhibe tartó járatra. Ez volt az eddigi leghosszabb repülőutam, de szerencsére jól bírtam. Igazából nem sokszor repültem előtte, csak kétszer.

Európai idő szerint éjjel 1 óra 30 perckor érkeztem meg Delhibe, ami ott reggel öt óra. A repülőtéren először egy nagyon hosszú folyosón kellett végigmenni, körülbelül tíz percen át kellett gyalogolni. Ezután kis tekergés után következett az útlevél-ellenőrzés. Ki kellett tölteni egy papírt is mindenféle adatokkal, többek között hogy van-e elvámolnivaló növény nálam. :)
Majd ezután átvettük a csomagunkat, ami érdekes módon jóval utánunk érkezett meg, pedig a gép landolása után már fél óra is eltelt. Óriási ez a terminál, és ez már a harmadik! Ahogy hallom, már ezt is kinőtték, pedig idén június környékén adták át. A leszállástól számítva kb. egy órámba tartott kijutni a váróterembe, ez azért nem semmi.

Így egy órával később értem ki a megbeszélt időpontnál, de a sofőrt nem találtam sehol. Elvileg küldtek valakit értem, egy taxit, de sehol nem láttam a nevem és senki nem jött oda hozzám. Tíz perces keresgélés után gndoltam egyet, és felhívtam az asramot. Ott azt mondták, hogy utánanéznek és hívjam vissza őket tíz perc múlva. Leültem egy székre, és a telefonkezelő fiú odaült mellém. Itt a telefonokon egy számláló és egy számlázókészülék van, amit egy ember kezel. Leült mellém, és itt ért az első meglepetés. Tudtam már, hogy itt azért sokan ismerik a bhaktákat, de meglepett, amikor így szólított a fiú: Hare Krisna, Hare Ráma. Egy kicsit beszélgettünk, majd újra felhívtam az asramot. Azt mondták, hogy a sofőr már ott van egy kis autóval, keressem meg. Kimentem, és megint elkezdtem körbejárni, de nem találtam a sofőrt. Aztán valaki odalépett hozzám, és megkérdezte: Vrinda Kunj? Ekkora óriási boldogság töltött el, mert már kezdtem kicsit aggódni. A sofőr érkezési irányából, illetve amilyen sebesen jött, szerintem ő is késett, még talán többet is mint én. De így jól is jött ki a dolog.

És itt tulajdonképpen már át is csúsztunk a következő napba.