Ma is nehezen keltem fel, még érződik az antibiotikum hatása. Reggeli után elmentünk Dinesh-hez, akitől rendeltem a dhótikat, de sajnos még nincsen készen, majd később kell visszajönnöm érte. Naraszimha Maharádzs is eljött velem, mert neki is kellenek új dhótik, ezért ő is rendelt néhányat. Ezután elsétáltunk a Szabji piacra, mert nekem Tulaszit kell vinnem a berlini asramba. Sajnos Vrinda Kundzsban nincs olyan sok, és ami van, azt vagy a majmok lepisilik, vagy a kis mókusok megrágják. Itt viszont állítólag lehet kapni friss Tulaszit.
Elmentünk egészen hátulra a piacon és Maharádzs elkezdte kérdezgetni az eladókat. Aztán szinte egyből meg is találtuk azokat, akiknek volt, de csak kevés. Ők megígérték, hogy holnapra hoznak két kilogramm friss Tulaszit. Mondtam a Maharádzsnak, hogy az nekem sok lesz, de ő erőlködött és végül meg is győzött. Száznyolcvan rúpiába fog kerülni mindössze. Szerencsém volt hogy eljött velem, mert ezek az indiaiak csak hindiül vagy bengáliul beszélnek, angolul szinte semmit. A Maharádzs pedig négy évig lakott Majapurban, ezért nagyon jól beszél bengáliul. Ezután még sétáltunk egy kicsit, de itt már éreztem hogy gond lesz. A séta és a meleg hatására majdnem sikerült összeesnem az utcán. Ez az antibiotikum egyáltalán nem hasznos dolog.
Ebéd után megint aludtam egy jó nagyot. 17 óra körül kimentünk Naraszimha Maharádzzsal és Visnu prabhuval a Jamúna-pudzsát megnézni. Ezután fogtunk egy hajót, átmentünk vele a túlpartra és ők ketten megfürödtek a Jamunában. Én nem akartam kockáztatni, inkább nem fürödtem meg.
